Visuart

XX. századi archívum - válogatás korábbi anyagunkból


VINKLER LÁSZLÓ    -    ADATTÁR

Európa
akvarell-papír, 73 x 50 cm. - jelzés nélkül

további tétel(ek)

ÉLETRAJZI ADATOK

VINKLER LÁSZLÓ

Szabadka, 1912 - Szeged, 1980

Festő. Tanulmányait Lápossy-Hegedűs Géza irányításával kezdte. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár és Karlovszky Bertalan tanítványa volt. 1931 óta kiállító művész. 1933-ban a főiskola jubileumi kiállításán a "Nagymamám" című festményével elnyerte a Balló-díjat. 1935-36-ban római ösztöndíjas volt. Az Accademia della Belle Arti freskó-osztályán, Ferazzi mester mellett folytatott művészeti tanulmányokat. Az itt készült "Maria Surigia" című portréját 1936-ban a Collegium Hungaricum kiállításán mutatta be, amelyet az olasz állam vásárolt meg. A "Római szobrásznő" című képe 1937-ben elnyerte a Jellinek díjat. A mű a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. Több kelet- és nyugat európai országban járt tanulmányúton. Egyéni kiállításai voltak Szegeden (1942, 1958, 1963, 1972), az Ernst Múzeumban (1959), Olaszországban (1961), Jugoszláviában (1968). Nagyobb anyaggal szerepelt a szegedi művészek 1967-es MNG-beli kiállításán. 1937-ben Fényes Adolf-díjat, 1972-ben elnyerte Szeged város alkotói-díját, 1979-ben a Szegedi Nyári Tárlat díját. Ezen kívül művészpedagógusi és alkotói tevékenysége elismeréseként még számos kitüntetéssel és díjjal jutalmazták. Évekig a szegedi Tanárképző Főiskola rajz tanszékének vezetőjeként működött. Korábban arcképfestőként volt ismertes. Karlovszky mellett a rajz kultuszára és a csendéleti formalátásra kapott indíttatásokat, később Glatz Oszkár hatott rá, így a rajzos analizálás helyett a szélesebb festőiségre tért át. A naturalizmussal elvi szakítást jelentő harmadik stílusát a novocento jelképes, színesen dekoratív szellemében alakította ki. Jeles grafikus volt. Számos irodalmi művet illusztrált. Monumentális feladatokkal is foglalkozott (freskók a Petőfi-telepi templomban, stb.). Irodalom: Pipics Zoltán: Száz Magyar Festő - Budapest, 1943 Művészeti Lexikon - Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 Sz. Z.: Művészet-1982/10 Dr. Szabó – Kállai: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona - Nyíregyháza, 1997