Visuart

Kortárs archívum - válogatás korábbi anyagunkból


GYŐRFI ANDRÁS    -    ADATTÁR

Léghajó építő
olaj-farost, 60 x 50 cm. - j.j.l.: Győrfi A 09

további tétel(ek)

ÉLETRAJZI ADATOK

GYŐRFI ANDRÁS

Kaposvár, 1964. 12. 04

Képzőművész. Rajztanárai Molnár József és Ruisz György festőművészek voltak. 1981 óta él Budapesten. Diplomáját építészmérnökként szerezte az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán. 1984 óta jelennek meg illusztrációi (Rakéta regényújság, ÉS, Galaktika). 1991-ben állította festményeit ki először, 1993-ban díszletet tervezett a Soproni Színháznak (Raymond F. Simon: Edmund Kean). 1994-ben öt hétig az Egyesült Államokban dolgozott, ahol kiállításokon vett részt. 1994 és 1999 között a belvárosi Polaris Galéria vezetője volt. 1996-ban három hónapra műtermet bérelt Aachenben és ott dolgozott. 1997-től nyaranként számos művésztelepen vesz részt itthon, Olaszországban és Spanyolországban. Ez évtől kezdi el intenzív illusztrációs munkáját számos könyv- és lapkiadónál (Móra, Ciceró, Palatinus, Holnap, Magyar Könyvklub, Premier Magazin). 2000-ben Pozsgai Zsolt - Fekete méz című darabjának díszletével Londonban szerepelt. Egyéni kiállítások: 1991: Mix-Art Galéria, Budapest; 1992: Megyei Könyvtár, Kaposvár; Uszoda Galéria, Sopron; Pro Artibus Galéria, Szentendre; Hotel Hilton, Budapest;Tisza palota, Budapest; 1993: Színfolt Galéria, Kaposvár; Hotel Hilton, Budapest; Bányászati Múzeum, Sopron; Városi Galéria, Tapolca; Hotel Radisson Béke, Budapest; 1994: Színfolt Galéria, Kaposvár; Polaris Galéria, Budapest; Hoterl Hilton, Budapest; 1995: Színfolt Galéria, Kaposvár; La Brocca, London; 1996: Hotel Kempinski, Budapest; Szenátor Ház, Eger; Aix-Position Galéria, Aachen, Németország; Városi Galéria, Schortens, Németország; Parkhotel, Schotten, Németország; Kastély Galéria, Szirák; 1997: Westdeutsche LB Galéria, Budapest; Fehér Holló Galéria, Karcag; H.I.E. Office, Budapest; 1998: Operaház Vörös Szalon, Budapest; Trend Galéria, Nagykanizsa; Színfolt Galéria, Kaposvár; ABN Amro Galéria, Amszterdam; Egri Galéria, Eger; 1999: E-Galéria, Kecskemét; Színház, Szentgotthárd; 2000: Szenátor Ház, Eger; Ráday Galéria, Budapest; Kórusz Galéria, Zebegény; 2001: Holló László Galéria, Debrecen; Altamira Galéria, Zalaegerszeg; Ludvig Galéria, Budapest; Job&Co, Genf, Svájc; 2002: Kálmán Imre Múzeum, Siófok; Gerbeaud Galéria, Budapest; Művelődési Ház, Hernád; 2003: Wörschach; 2004: Budapest, Genf. Csoportos kiállítások: 1993: Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest; Európai Grafika, Hamburg, Németország; 1994: Agora Galéria, New York, USA; Strathmore Hall, Washington, USA; 1995: Hoterl Radisson Béke, Budapest; Városi Galéria, Silkeborg, Dánia; Egyetem Galéria, Miskolc; 1997: Paletta Galéria, Zalaegerszeg; Pitypang Galéria, Budapest; Csuta Művésztelep, Múzeum, Békés; Molnár-Art, Lesencetomaj; 1998: Nyitott Műterem, Budapest; Csuta Művésztelep, Múzeum, Békés; 1999: Arte Fiera, Bologna, Olaszország; Csuta Művésztelep, Múzeum, Békés; Puente Romano Művésztelep, Reinosa, Spanyolország; Ludvig Művésztelep, Nagykanizsa; 2000: Parragh Galéria, Budapest; Csuta Művésztelep, Múzeum, Békés; Puente Romano Művésztelep, Reinosa, Spanyolország; Ludvig Művésztelep, Nagykanizsa; 2001: Csuta Művésztelep, Múzeum, Békés; Puente Romano Művésztelep, Reinosa, Spanyolország; Ludvig Művésztelep, Nagykanizsa; Occhiepo Művésztelep, Biella, Olaszország; 2002: Csuta Művésztelep, Múzeum, Békés; Ludvig Művésztelep, Nagykanizsa; Occhiepo Művésztelep, Biella, Olaszország; 2003: Ludvig Művésztelep, Nagykanizsa, Occhieppo Művésztelep, Biella, Olaszország; 2004: Ludvig Művésztelep, Nagykanizsa. Nagyméretű pannók: Betonút Rt. Tanácsterem - Budapest; Beregszászi úti lakópark (5 db) - Budapest; MenDan Hotel - Zalakaros; Bau-Vip előcsarnok - Budapest; Toyota Sakura - Budapest; Hársliget lakópark (6 db) - Budapest; Fehérszarvas étterem kazettamennyezete - Eger. Könyvillusztrációk: Ingrid Edelfelt: Robin és a láthatatlanok - Móra; Lipták Gábor: A miskolci kalmár - Móra; Az álmát titkoló fiú/Somogyi népmesék - Megyei Könyvtár, Kaposvár; Bés Andor: Októberi képeslapok - Patriot; Kellner Bernát: Létszámon felül - Kaposi Kiskönyvtár; Szigetvári György: Az én Kaposvárom; Móra Ferenc; Nevenincsen innen, nekeresden túl - Móra; Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember - Ciceró; Jászberényi Sándor: Próbalövés - Patriot; Jászberényi Sándor: Ikarosz repülni tanul - Patriot; Balogh Béni: Magyar regék és mondák - Ciceró; John Erskin: A boldogtalan Villon boldog napjai - K.u.K.; Szeret engem a világ / versek, mondókák - Magyar Könyvklub; Gárdonyi Géza: Egri csillagok - Palatinus; Hegedűs Géza: A megalázott Babilon - Palatinus; Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember - Palatinus; Kóc, kóc / versek, mondókák - Holnap; St. Martin - Utazás I., II. - versek; Szigeti Cecília: A csodaszarvas koronája - Kairosz; Fekete István: A koppányi aga testamentuma - Móra; Karinthy Ferenc: Zsiga, Marci és más ebadták - Móra; Békés Pál: Báldor - Móra; Komámasszony, hol az olló? gyerekjátékok - Magyar Könyvklub; Móra Ferenc: Aranykoporsó - Móra; Móra Ferenc: Az ördöngős Caprioli - Móra; Mikszáth Kálmán: A beszélő köntös - Palatinus. - Szintetizáló hajlamú művész, mert amikor a képi elemek rendjét egyfajta szimbolikus értelemmel ruházza fel, a valóságból merít. Ilyenkor bizonyos motívumok az emberiség történelmét, mások a természet erejét szimbolizálják. Ezek a rajzilag, festészetileg és tematikailag kiérlelt alkotások Győrfi András pályájának komoly állomásait jelzik. - Dr. Cs. Tóth János, múvészeti író. - Győrfi András úgy mondja örömből fest. Kedvét leli abban, hogy gyerekkori régészeti vágyaival játszhat. Míg olajfestékes ecsettel megidézi azokat a jelmezes, régi alakokat, akik talán sosem voltak valóságosak, de elragadóak mégis, mint minden gyerekkori képzelet. - Szerényi Gábor - Népszava, 1999. június 19. Irodalom: Győrfi András - katalógus, 2002 Hazafelé - Győrfi András képzőművész 40 éves (katalógus), 2004