Visuart

Kortárs archívum - válogatás korábbi anyagunkból


SZABADOS JÁNOS    -    ADATTÁR

Utcaszínház
olaj-farost, 70 x 60 cm - 70 x 60 cm

további tétel(ek)

ÉLETRAJZI ADATOK

SZABADOS JÁNOS

Kaposvár, 1937. 02. 28 - 2021. 08. 28.

Festőművész. Tanulmányait a Magyar Iparművészeti Főiskolán végezte, ahol Miháltz Pál és Z.Gács György voltak a tanítómesterei. 1962-ben kapta meg diplomáját. Táblakép-festészettel, grafikával, muráliákkal foglalkozik. Tanulmányait követően több kelet- és nyugat-európai országban járt tanulmányúton. Magyarország több művésztelepén, valamint jugoszláviai alkotótáborokban alkotott. Tagja a Művészeti Alapnak és a Képzőművészeti Szövetségnek. 1973 és 1989 között a fonyódi alkotóház vezetője volt. A Kaposvári Iparművészeti Szakközépiskola tanára. Szabados János édesapja sikeres címfestő műhelyt működtetett Kaposváron, valamint aktív közéleti szerepet is vállalt, főleg a kaposvári úszósport újraélesztésében. Édesapja szellemi nyitottságán az ötvenes évek iparos szakmák számára kedvezőtlen légköre sem változtatott. Szabados Jánosék hatan voltak testvérek. János volt az, akit a címfestő műhely szinte magába szívott, ott kezdett ismerkedni a színekkel, az anyagokkal és a szerszámokkal. Apja gyakran bevonta a műhelymunkába. A mai napig őrzi édesapja jó néhány szerszámát, a mai napig hatással van rá a néhai műhely hangulata. A műhelyben tanultakat kiegészítette Z. Soós István festőművész képzőművészeti szabadiskolájában tapasztaltakkal. A Táncsics Mihály Gimnáziumba való beiratkozás előtt egy évet a címfestőműhelyben dolgozott. Gimnáziumi évei alatt tagja lett a Balázs János Képzőművészeti Körnek, ahol Ruisz György és Gerő Kázmér festőművészek korrigáltak. 1956-ban érettségizett, ezt követően egy kaposvári dekorációs műhelyben dolgozott. 1957-ben a Képzőművészeti és az Iparművészeti Főiskolára is jelentkezett, de az Iparművészeti Főiskolán kezdte meg ebben az évben a tanulmányait. Itt került olyan jelentős művészek hatása alá, mint Borsos Miklós, Hincz Gyula, Rákosi Zoltán és Dózsa Farkas András, akiknek munkássága a főiskola légkörét meghatározta. Diplomamunkáját a Pasaréti úti Vasas Sporttelep előcsarnokában festette és védte meg 1962-ben. 1962-ben visszaköltözött Kaposvárra. Önálló művészként kezdett dolgozni feleségével, Weeber Klára szobrásszal. A dél-dunántúli művészeti törekvések egyik meghatározó személyiségévé vált. Kiállításain időnként alaposan megváltoztatta a kialakult, provinciális, meghonosodott értékrendet. Az őt fogadó várakozó gyanakvás azonban csak erősítette ambícióit. 1965-ben egy olaszországi galéria hívta Vicenzába, azonban a hazai kultúrpolitika ezt a kiállítást meghiúsította. 1967-ben született János fia, 1970-ben költöztek be a Géza utcai műtermes házukba. Új műtermében szakmai léptékváltás következett be, táblaképeinek nem csak méretei nőttek, hanem témái is megváltoztak. A tárgyakhoz, népművészethez való vonzódása mellett érdeklődése kiterjedt a szélesebb emberi kapcsolatok viszonylatai felé. A muráliák is aktívan érdekelték, a hetvenes-nyolcvanas évek életének legmozgalmasabb időszakát jelentik. A rajz finomsága és ugyanakkor a nagy méretek lendülete biztos szakmai lendületet mutat. Weeber Klára művészete is hatással volt rá, sok esetben alkottak közösen. 1972-ben elvállalta a Fonyódi Alkotóház vezetését, részt vett a villányi, nagyatádi szobrásztelepek létrehozásában. A Fonyódi Alkotóház képzőművészeti anyaga folyamatosan bővült, így vált lehetővé a Fonyódi Nyári Galéria megnyitása. 1977 utolsó napján született Anna lánya. Nem kötődik stílusokhoz vagy példaképekhez. A nyolcvanas években kapcsolódik azoknak az alkotóközösségeknek a munkájába, melyeknek a célja a műkereskedelem lehetőségeinek a szélesítése. Ekkor tájképeket, csendéleteket, életképszerű jeleneteket fest. A vizek világa, a Balaton újra témái közé kerülnek. A kilencvenes évek elején a képek jelentéstartalma is módosul, a színek ereje visszafogottabbá válik és nagyobb szerepet kap a rajz. A legutóbbi években született munkáiban változatokat találhatunk, melyekkel a századvég kérdéseire fogalmaz válaszokat. Az ellentmondásos korszak természetes módon vezette vissza korábbi képtémáihoz, melyekben a magyarság örökségével foglalkozik. Azt a világot festi, ami nem a tárgyakban van. A hely szellemét színnel és formával jutatja kifejezésre. Festészetét a modern formatörekvések és a közérthetőség szintézise jellemzi. A hetvenes években a népművészet szellemi-formai világának feldolgozása, a nyolcvanas és a kilencvenes években az emberi viszonylatok megjelenítése határozza meg munkásságát. Muráliák tervezésével és kivitelezésével is foglalkozik. 1966-ban elnyerte a Stúdió grafikai pályázat III. díját. 1967-1970 között Derkovits-ösztöndíjat, 1967-ben Medgyessy-plakettet (I. Debreceni Nyári Tárlat), 1970-ben Vaszary-díjat (Kaposvári Tavaszi Tárlat), 1971-ben Rippl-Rónai-díjat kapott (Kaposvári Tavaszi Tárlat). 1975-ben a Képcsarnok Vállalat Festménypályázatán III. díjat nyert, és ebben az évben az I. Szolnoki Festészeti Triennálén I. díjat kapott. 1976: VIII. Balatoni Nyári Tárlat, Keszthely: nívódíj. Munkásságáért 1980-ban Munkácsy-díjjal jutalmazták. 1981: Bartók pályázat, Pécs. 1982: Vallomások Kaposvárról, vallomások Kodályról, Kaposvár Város díja. 1983, 1985: Tavaszi Tárlat, Kaposvár. 1987: VI. Dunántúli Tárlat, Győr Város Tanácsának díja. 1988: Somogyi Őszi Tárlat, Somogy Megyei Tanács díja. 1991: Somogyi Műhelyek, Somogy Megyei Önkormányzat díja. 1977-ben és 1997-ben elnyerte Somogy megye művészeti díját. 1962 óta szerepel hazai és külföldi kiállításokon. Egyéni kiállítások: 1963. Képcsarnok Galéria, Kaposvár; 1964: Mednyánszky Terem, Budapest; 1972: Vaszary Terem, Kaposvár; 1974: Szanatórium, Mosdós; 1975: Mezőgép Vállalat, Mernye; 1976: Délviép Vállalat, Kaposvár; Művelődési Központ, Nagyatád; 1977: Műcsarnok, Budapest; Somogyi Képtár, Kaposvár; 1980: Művelődési Ház, Lábod; 1981: Művelődési Központ, Nagyatád; Groznjan, Jugoszlávia; Kék kápolna, Boglárlelle; 1982: Dráva Múzeum, Barcs; Marcali Múzeum; Ifjúsági és Művelődési Központ, Kaposvár; 1984: Fészek Művészklub, Budapest; Művelődési Ház, Komló; 1985: Szőnyi István Terem, Miskolc; Egyetemi Galéria, Debrecen; 1986: Művelődési Ház, Tab; 1987: Agrártudományi Egyetem, Gödöllő; Művelődési Ház, Nyíregyháza; Nyári Galéria, Fonyód; Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt., Kaposvár; 1988: Kápolna, Sitke; Művelődési Központ, Nagyatád; 1990: Salzburg, Ausztria; Általános Iskola, Öreglak; 1993: Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár; 1995: Szín-Folt Galéria, Kaposvár; Nagybajom; Somogysárd; Kutas; 1996: Műhelygaléria, Pécs; 1997: Kaposfüredi Galéria; Mohács; Dési Huber Terem, Veszprém; Megyeháza Galéria, Kaposvár; Vaszary Képtár, Kaposvár; Városi Művelődési Ház, Csurgó; Művelődési Ház, Nagyatád. Válogatott csoportos kiállítások: 1960: Őszi Tárlat, Rippl-Rónai János Múzeum, Kaposvár; 1962-64: Somogyi Képzőművészek Kiállítása, Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár; 1966: Fiatal Képzőművészek Stúdiója grafikai pályázati kiállítás, Mednyánszky Terem, Budapest; Dél-dunántúli Területi Szervezet Kiállítása, Osijek (Eszék), Jugoszlávia; 1967: Siklósi Művésztelep kiállítása, Vár, Siklós; Nyári Tárlat, Debrecen; 1967, 1969, 1971: Tavaszi Tárlat, Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár; 1968: Pécsi és kaposvári grafika, Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár; 1974: Somogyi Képzőművészek Kiállítása, Gdanski Múzeum, Bjelovar; Vaszary Terem, Kaposvár; 1975: Budapest Festménypályázat, Csontváry Terem, Budapest; I. Képzőművészeti Triennálé, Szolnoki Galéria, Szolnok; A népművészet szellemében, Katona József Múzeum, Kecskemét; Kopernicus Centrum, Olstyn, Lengyelország; Felszabadulási Tárlat, Somogyi Képtár, Kaposvár; 1977: Kaposvár 1945-77, Vaszary Terem, Kaposvár; 1979: Magyar festészet, Prága; 1981: Bartók pályázat, Pécsi Galéria, Pécs; Somogyi Képtár, Kaposvár; Szekszárd; Nagykanizsa; Zalaegerszeg; 1982: Országos Képzőművészeti Kiállítás, Műcsarnok; I. Országos Rajzbiennálé, Nógrádi Múzeum, Salgótarján; Vallomások Kaposvárról, Vallomások Kodályról…, Somogyi Képtár, Kaposvár; 1983: Midiatúra, Csontváry Terem, Budapest; Mai magyar festők, Párizs; 1984: Dél-dunántúli képzőművészek kiállítása, Kunst im Agra Park Halle, Leipzig; Dél-balatoni képzőművészek szellemében, Tóparti Galéria, Boglárlelle; 1985: A népművészet szellemében, Katona József Múzeum, Kecskemét; 1987: Dunántúli Tárlatok, Somogyi Képtár, Kaposvár; 1989: Intergraf Nemzetközi Grafikai Biennálé; 1991: A kaposvári Iparművészeti Szakközépiskola tanárainak kiállítása, Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár; Somogyi Műhelyek, Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár; 1994: Tavaszi Tárlat, Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár. Állami megbízásból készült munkák: 1964: Sirály Szálló, Fonyód - üvegablak; 1970: MÁVAUT pályaudvar, Kaposvár - pannó; 1973: Kertészeti Egyetem, Budapest - mozaik; Váremlékmű, Kaposvár - plasztika; 1977: Kórház, Nagyatád - mozaik; 1981: Irodaház, Kaposvár - mozaik; 1984: Általános Iskola, Mernye - féldombormű; 1993: II. sz. Általános Iskola, Nagyatád - féldombormű. Irodalom: K. Gy.: Művészet-1975/10 Dr. Szabó – Kállai: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona - Nyíregyháza, 1997 Kiállítási katalógus, 1997 Kortárs Magyar Művészeti Lexikon - Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2001