Kortárs archívum - válogatás korábbi anyagunkból

HENCZE TAMÁS    -    ADATTÁR

ÉLETRAJZI ADATOK

HENCZE TAMÁS

Szekszárd, 1938. 03. 06 - 2018. 01. 21.

Festő, grafikus. Autodidakta. 1958-60 között kirakatrendezői iskolában tanult Budapesten. 1960-tól a Zuglói Kör tagjaként dolgozott. 1966-ban ismerte meg Korniss Dezsőt, akit igazi mesterének tekint. Tíz évig dekoratőrként és reklámgrafikusként dolgozott. A csendéleteket, hagyományos posztimpresszionista munkákat festő művészjelölt szemét egy rövid párizsi út nyitotta fel. Pályája a hatvanas évek közepén indult, s szoros kapcsolatba került az akciófestéssel. Hencze gesztus-festményei azonban nem írások, nem motívumok szövevényéből építkeznek, hanem egyetlen kalligrafikus jel tölti ki a festményt. 1966-tól fogva a hard edge, illetve az op-art körébe tartozó dinamikus térhatásra törekvő festményeit több kollektív és önálló kiállításon mutatta be (Fészek Klub, Ernst Múzeum, Francia Intézet, Hódmezővásárhely, stb.). 1983-ban Szegeden a Móra Ferenc Múzeumban rendezett tárlatot. 1980-ban részt vett a Velencei Biennálé magyar pavilonjának tervezésében, munkálatainál. Jó szín- és formaérzékre valló munkái valamennyire összefüggnek Vasarely-vel. A festéket többnyire hengerrel viszi fel a felületre. Geometrikus rítusai az egyensúly, harmónia érzetét keltik. A művész mindent a pillanat eseményévé sűrít, a mozdulat tükrözi az alkotás egyszeri érzelmi állapotát. Ezekben a művekben kivételesen nagy szerepe van a véletlennek, megy a gesztus formálásában, az elképzelt kompozíció kialakításában játszik döntő szerepet. Hencze több ízben visszatér pályája során a purista szemlélethez, amely a színekről való lemondásben, a formák mechanikus ismétléshez való konok ragaszkodásban, a geometrikus alakzatok léptékének túldimenzionalizáltságában nyílvánult meg. Ezt a szemléletet szorosan kapcsolhatjuk a hatvanas évek végének minimal art felfogásához, amely Hencze munkásságának periodikusan visszatérő eleme lesz. A feketétől a fehérig terjedő színskála tölti ki a korszakok képeinek felületét, melyet mechanikus mozgással, a festőhenger forgásának automatizmusával visz fel a festményre. A felfestett kép az anyagtalan és megfoghatatlan kozmikus ürességet sugallja, a gépies mechanizmussal felvitt felület a személytelenséget, a szinte parttalanná tett végtelenség érzetét fokozza fel. Irodalom: Művészet-1968/4 Művészet-1983/11 N. Z.: Művészet-1988/2 Dr. Szabó – Kállai: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona - Nyíregyháza, 1997 Mesterecsetek - Sinkovits Péter, 2002