XX. századi archívum - válogatás korábbi anyagunkból

BENEDEK JENŐ id.    -    ADATTÁR

további tétel(ek)

Balaton-part

Horgászok a tóparton

ÉLETRAJZI ADATOK

BENEDEK JENŐ id.

Kecskemét, 1906 - Budapest, 1987

Festő. Tanulmányait a kecskeméti művésztelepen Révész Imre mellett kezdte, 1927-32 között a Képzőművészeti Főiskolán Benkhard Ágost tanítványa volt. Festészetét már fiatalon két másik hatás is befolyásolta: 1944-től egy évtizedig a Szolnoki Művésztelepen élt, annak aktív tagja volt. E választása már korábbra datálható, komoly vonzást jelentett szármára az alföldi festészet hagyománya. Ugyanakkor hatott rá a két világháború között Magyarországon erős befolyású olasz novecento is. Ez utóbbiból azonban nem a lehiggadt, klasszicizáló törekvésekre, hanem a futurizmust követő, úgynevezett metafizikus felfogásra volt fogékony. Olasz- és Németországban járt tanulmányúton. Hosszabb ideig Szolnokon rajztanárként működött. Az alföldi festészet iránti intenzív érdeklődése és a metafizikus képszerkesztési mód békésen megfért idősebb Benedek Jenőnél. 1950 előtti képeinek témája gyakran életkép jellegű, alföldi tájba, falurészletbe komponálva. A kép terének szerkesztése azonban más: a távlatot nagyon erősen érzékelteti, de nem a horizont hangsúlyozásával, hanem az előtér és a középtér szinte rálátásszerű, gyors összevonásával, a képelemek többszörözésével. Ha építészeti térbe, épületegyüttesek közé helyezi a figurális témát, akkor oldalról zárt, tengelyesen egymásba nyitott tereket alakít, s több száz éves hagyományos tájszerkezetet színpadszerűen összevonva, zárttá alakítva. Festékkezelését, ecsetjárását befolyásolták a hosszabb német- és olaszországi tanulmányútjai során megismert expresszionista és futurista mesterek munkamódszerei. Az elmondottak lehetővé tették számára, hogy az ötvenes évek sematikus szocreál követelményeinek festői engedmények nélkül tehessen eleget, az előírt tematikán erőteljes festői kifejezéssel, meghökkentően kemény képszerkesztéssel túllépve. A hatvanas években színskálája a korábbi, posztnagybányai, alföldies koloritnál élénkebb, kontrasztosabb lett, a realisztikus tónuskezelést és reflexeket egy hidegebb árnyalatú összképen belül kis felületű, meleg ellenpontokkal gazdagította. A korai alkotások ikonos elfogódottságát, a későbbiek színpadiasságát a festői megismerés gyötrelmesen szép munkája váltotta fel, megtalálva az igazi derű forrását. Utolsó éveinek munkái között számos sokalakos jelenettel, szürrealisztikus elemekkel gazdagított tájképet találunk. 1953-tól a fővárosi Képző- és Iparművészeti Gimnázium tanáraként dolgozott. 1928-tól rendszeresen szerepelt hazai és külföldi kiállításokon élet- és tájképeivel. 1944-ben, 1948-ban és 1958-ban gyűjteményes kiállítása volt. 1932-ben életnagyságú aktjára a Szinyei-fiatalok díját kapta. 1950-ben Munkácsy-díjjal, 1952-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Több műve a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. Irodalom: Művészeti Lexikon - Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 Művész Életrajzok - Kortárs Magyar Művészek, Budapest, 1985 Művészet-1966/5 Dr. Szabó – Kállai: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona - Nyíregyháza, 1997 Mesterecsetek - Pogány Gábor, 2002