XX. századi archívum - válogatás korábbi anyagunkból

MUNKÁCSY MIHÁLY    -    ADATTÁR

Mozart halála (színvázlat)

ÉLETRAJZI ADATOK

MUNKÁCSY MIHÁLY

Munkács, 1844 - Endenich (Svájc), 1900

Festő. A magyar nemzeti művészet korszakos jelentőségű mestere, a kritikai realizmus egyik legnagyobb alakja. Bajor eredetű (Lieb) családból származott. Apja, Lieb Leo és anyja, Reök Cecília korai halála után egy ideig nagybátyja, Reök István házában nevelkedett. A tízéves gyereket gyámja asztalos inasnak adta. Az asztalosműhely élményei, a megaláztatások és szenvedések mélyen bevésődtek emlékezetébe, s ezzel magyarázható a nép iránti érdeklődése és együttérzése. A segédlevél megszerzése után Aradon dolgozott, itt ismerkedett meg az irodalommal, és ebből az időből valók első rajzai. Aradi tartózkodásának súlyos betegség vetett véget, hazatért nagybátyjához, s lábadozása idején rajzolni tanult Fischer békéscsabai festőtől. Az ő műtermében ismerkedett meg Szamossy Elek festővel, aki maga mellé vette s rendszeres képzőművészeti oktatásban részesítette. Ebből az időből megmaradt vázlatkönyvei (MNG) a környezete iránt érdeklődő fiatal Munkácsy realista készségét bizonyítják. 1863-ban festette első képét, a "Levélolvasás"-t. Ezt megmutatta Pesten Ligeti Antalnak és Than Mórnak. Másik korai munkája a "Regélő honvéd". Ligeti és a Képzőművészeti Társulat támogatásával másfél évig élt a fővárosban, itt arcképeket és életképeket festett. Szellemi fejlődésére nagy hatással volt a Kammon-kávéházban gyülekező fiatal írókkal való megismerkedése, akik realista felfogását alakították. 1865 elején Karl Rahl támogatásával felvették a bécsi Képzőművészeti Akadémia előkészítő osztályára, de pártfogójának hirtelen halála után az intézményből kizárták. Az osztrák fővárosban alkotta a Rubens hatását mutató "Húsvéti locsolás"-t. Pesten át visszatért nagybátyjához Gerendásra, s itt több képet komponált, köztük a "Búsuló betyár"-t, mely a hazai hagyományhoz (Madarász Viktor) való kapcsolódása miatt jelentős. 1866-ban súlyos szembetegség támadta meg, lassú gyógyulása ideje alatt felváltva Pesten és Törökbálinton tartózkodott. Ezt követően pártfogói segítségével Münchenbe utazott. Egy éven át a magyar származású Wagner Sándor növendéke volt az akadémián, de mesterénél nagyobb hatással volt rá Kaulbach komponáló művészete és két német barbizonista, D. Schleich és A.H. Lier. "Árvíz" című képével Kaulbach elismerését is kivívta, míg "Vihar a pusztán" című műve, melyen Lotz Károly romantikus életképstílusát folytatta, a hazai körökben talált lelkes fogadtatásra. 1867-ben állami ösztöndíjat kapott, ezzel Párizsba utazott a világkiállítás megtekintésére. Itt ismerkedett meg Courbet művészetével. Münchenbe visszatérve a "Dűlő szénásszekér" című készülő festményét átfestette, felfogása ezúttal a francia realizmus stílusához közelített. Kilépett az akadémiáról, az Adam fivérek magániskolájába iratkozott, továbbá baráti kapcsolatba került W. Leibl festőművésszel. Ligeti tanácsára 1868 őszén Düsseldorfba költözött, hogy a német életképfestés központjában dolgozhassék, elsősorban L. Knaus mellett, akinek "Taschenspieler" című képe már Bécsben megragadta figyelmét. Knaus berlini elfoglaltsága miatt csak alkalmilag korrigált a fiatal Munkácsynak. Leibl képeinek düsseldorfi bemutatása felszabadította Munkácsyt Knaus és B. Vautier befolyása alól, s az önmagára talált festő eltávolodott ifjúkora példaképeitől. Művészi önállósulásának fontos emléke az "Ásító inas", mely gazdag lélekrajzával, világítási ellentéteivel meghatározza Munkácsy későbbi stílusát. A düsseldorfi forradalmi romantikus festők, Knaus, Leibl, Courbet és a magyar romantikus tradíció az előzménye világsikert elért művének, a "Siralomház"- nak, melyet a párizsi Salonban aranyéremmel tüntettek ki. 1870 nyarán Magyarországra utazott, hogy tervezett képeihez tanulmányokat készítsen. Düsseldorfba való visszatérése után készült a "Részeges férj hazatérése" (MNG), "Iskola előtt" és néhány kisméretű életképe. A francia-porosz háború élménye alatt a "Tépéscsinálók" (1871) Munkácsy egyik fő műve. 1871 őszén barátai, De-Marches báróék hívására Párizsba költözött, ahol egy ideig plebejus tárgyú, kritikai realista felfogású kompozíciókat festett: "Éjjeli csavargók", "Búcsúzkodás", "Köpülő asszony" (1873), "Zálogház" (1874). A francia kritika támadásai és élményanyagának kimerülése miatt egyre bizonytalanabbá vált. Stílusa erőtlenedésének a több változatban megfestett "Falu hőse" és "Újoncok" (1876) a fontosabb emlékei. Pályájának alakulására nagy hatással volt De-Marches báró özvegyével kötött házassága. A nagyravágyó asszony hatására eltávolodott régi témáitól, s ez azt eredményezte, hogy művészete a kritikai realizmustól az eklektikus felfogás felé tért el. E korszakának emlékei: "Milton" (1878), "Krisztus Pilátus előtt" (1881), "Golgota" (1883), amelyekben a romantika nagyszabású tematikáját a realizmus kifejezésmódjával, és a hagyományos művészet koloritjának utánzásával igyekezett összeegyeztetni. Sedelmeyer műkereskedővel üzleti kapcsolatba került, képeiért mesés honoráriumokat kapott, híressé vált alkotásait az egész világon bemutatták, nagy vagyon birtokosa lett, fényűző palotát épített, amely a párizsi társadalmi élet egyik központjává vált. Sedelmeyer nemcsak a nagy kompozíciókat értékesítette, hanem a párizsi Munkácsy-palota, s részben a colpachi nyaraló enteriőrjeit megörökítő ún. szalonképeket is, melyek a sokszor kényszeredett és érzelgős téma ellenére igazi festői értékeket is képviselnek. Különösen megragadók vázlatai (Ablakfülke-1879) és virágcsendéletei, melyek vehemens alakító készségének, bravúros színrögzítéseinek remekei. Tájképstílusa is az 1880-as években teljesedett ki. Korai remeke a "Sötét utca" (1870), a barbizoni vázlatok és tanulmányok után a magyarországii tájképek (Poros út, Kukoricás), a "Rőzsehordó nő" (1873) és a Colpachon festett képek jelentik festészetének tetőpontját. Ennek főbb állomásai a Corot-ra emlékeztető "Séta az erdőben", a "Pávák", a plein air hatású "Gesztenyesor", "Colpachi park" valamint az impresszionista mozgalmasságú "Tájkép folyóval". Tájképei mellett kiemelkedő jelentőségű helyet foglalnak el életművében portréi (Liszt, Muffos arckép, Haynald), melyek alapján Munkácsyt a XIX. század legnagyobb arcképfestői között tartják számon. Életének utolsó éveit a halálát okozó betegség mérgezte: művészete fáradt, kompozíciói erőtlenek (Mozart halála). Bár a bécsi Művészettörténeti Múzeum hatalmas mennyezetképében tehetsége még egyszer magasra szárnyalt, a testi és szellemi erőtlenség, a nehéz munka (kései arcképek és kosztümös életképek) teljesen kifárasztották. Alkotókészsége két nagyméretű vállalkozásban lobbant ki: "Honfoglalás" (1893) és "Ecce Homo" (1895). Munkácsy művészete nagy hatással volt a magyar festészetre, ugyanakkor külföldi művészekre is (Liebermann, Uhde, Brozik, T. Aman). Számos műve került külföldi, főleg amerikai múzeumokba és magángyűjteményekbe. Irodalom: Végvári Lajos: Munkácsy Mihály Művészeti Lexikon - Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 Dr. Szabó – Kállai: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona - Nyíregyháza, 1997