Festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1943-ban egy évig Szőnyi István festőművész tanítványa volt. Félbeszakítva tanulmányait a nagybányai művésztelepen képezte magát tovább. Itt telepedett le, s itt tevékenykedett haláláig. Nemcsak a táj, de a nagybányai festői hagyományok is évtizedekig lekötötték figyelmét. Észrevéve azonban az emberek magányát, az élet kietlenségét, s a mindennapok komi-tragédiáját és velejáró emberi figuráit, hirtelen változtatott addigi szemléletén és áttért az expresszionista stílusra. Művészetének az ember lett a központi témája - nem átvitt, hanem konkrét értelemben. Expresszív indulatú formákkal és erőteljes színekkel jelenítette meg a mindenkori hangulatot szemléletesen kifejező - nem egy esetben táji - környezetben. Hosszú küzdelmes úton jutott el a játékos nagyvonalúsághoz, az önkifejezés egyre letisztultabb formáihoz. Számos hazai és külföldi tárlaton mutatták be alkotásait (Brassó, Nagyvárad, Kolozsvár, Arad, Marosvásárhely, Németország, Magyar- és Lengyelország, Csehszlovákia, stb.). Munkái helyet kaptak erdélyi és magyarországi közgyűjteményekben, valamint magángyűjteményekben. Irodalom: Mai nagybányai művészet - Fortuna Kiadó, Budapest, 1992 Banner Zoltán: Erdélyi magyar művészet a XX. században - Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1990 Jurecskó László-Kishonthy Zsolt: A nagybányai festészet a neósok fellépésétől 1944-ig, Missionart Galéria, 1992 Dr. Szabó – Kállai: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona - Nyíregyháza, 1997