XX. századi archívum - válogatás korábbi anyagunkból

IVÁNYI GRÜNWALD BÉLA    -    ADATTÁR

további tétel(ek)

Aktok a szabadban gyümölcsöstállal

Fürdőzők

Alföldi táj

ÉLETRAJZI ADATOK

IVÁNYI GRÜNWALD BÉLA

Somogysom, 1867. 05. 06 - Budapest, 1940. 09. 24.

Festő, grafikus. Művészeti tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában kezdte Székely Bertalan és Lotz Károly irányításával. Ezt követően egy évig Hackl tanítványa volt a müncheni Képzőművészeti Akadémián. Párizsban a Julian Akadémián Fleury és Bouguereau korrigált neki, de sokkal erősebben hatott rá Bastien Lepage és Dagnan Bouveret művészete. Itt ismerkedett meg Ferenczy Károllyal. 1892-ben Párizsból visszatért Münchenbe és műtermet bérelt. Több évet töltött Münchenben és sűrűn küldte alkotásait a budapesti Műcsarnok kiállításaira, amelyeken először 1889-ben szerepelt "Esti szürkület" című tájképével. Ugyanitt állította ki 1890-ben "Isten kardja", 1892-ben a "Pásztoroknak megjelenő angyal" című festményeit is, az utóbbival elnyerte a Műbarátok Körének ezer forintos ösztöndíját. 1894-ben nagy feltűnést keltett a "Nihilisták sorsot húznak" című nagyméretű kompozíciójával. Münchenben megismerkedett Hollósy-val és azokkal a fiatal művészekkel, akikből utólag a nagybányai művészcsoport magja alakult. A millenniumra megfestette "Tatárjárás után" című nagyméretű történeti művét. 1896-ban ő is Nagybányára ment, egyik alapítója lett a művésztelepnek, s egyik népszerű tanára az iskolának. Tizennégy évig rendszeresen visszatért Nagybányára, és egymás után festette meg azokat a műveit, amelyekkel hírnevét megalapozta: "Holdfelkelte" és "Isten kardja"(1899), "Völgyben"(1900), "Bércek közt"(1901), "Itatás"(1902), "Tavaszi kirándulás"(1903), "Fehér szoba"(1904). 1904-ben megkapta a Fraknói-díjat és Rómába költözött. Már a következő évben visszatért Nagybányára és 1906-ban megrendezte első gyűjteményes kiállítását a Nemzeti Szalonban. Ebben az évben stílusán is változtatott, Gauguin expresszionizmusa felé közeledett. E korszakának legjelentősebb alkotása a Révai-villa számára festett "Vendégség" című mű. 1907-ben a kecskeméti művésztelepre költözött, ahová Kecskemét városa hívta meg. Éveken keresztül vezetője és tanára volt a művésztelepnek. Itt alkotta nagy dekoratív kompozícióit: a Kecskeméti Kaszinó homlokzatát díszítő allegorikus csoportjait (1912), majd a "Tavasz ébredése" című művét (1913), amelyre a Műcsarnokban megkapta az állami kis aranyérmet. 1919-ben a Balaton környékén telepedett meg. Itt festette 1920-ban egyik legmegragadóbb tájképét, a nevezetes "Kútágas"- t, majd a Balaton vízének és egének fény- és színjátékát meg érzékítő alkotásainak hosszú sorát. Közben állami megrendelésre a debreceni egyetem aulája számára egy nagyméretű történelmi kompozíciót festett. A nagybányai művésztelep alapító mesterei között az ő művészete követte legrugalmasabban mozgalmas korának stílusváltozásait, a legváltozatosabb munkásságú magyar festők egyike volt. Stílusának minden változásán át hűséges kísérője volt eredendő komponáló tehetsége és elragadó színfantáziája. Művészeti díjak: az 1900. évi párizsi nemzetközi kiállítás III. osztályú érme, ugyancsak 1900-ban a Lipótvárosi Kaszinó 1000 koronás díja, 1905-ben Saint Louis-ban III. osztályú érem, 1912-ben a műcsarnoki 1200 koronás Ráth György-díj, 1915-ben állami nagy aranyérem, 1930-ban a barcelonai világkiállításon nagy aranyérem. Alkotásai helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, több magyarországi és külhoni múzeumban, köz- és magángyűjteményekben. Irodalom: Éber László: Művészeti Lexikon - Győző Andor Kiadása, Budapest, 1930 Művészeti Lexikon - Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 Muradin Jenő: Nagybánya - A Festőtelep Művészei, Miskolc, 1994 Réti István: A nagybányai művésztelep - Kultúrtrade Kiadó, Budapest, 1994 Dr. Szabó – Kállai: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona - Nyíregyháza, 1997 Művészeti Kislexikon, 1998