XX. századi archívum - válogatás korábbi anyagunkból

CSÓK ISTVÁN    -    ADATTÁR

részlet(ek)

Sokác menyecske, 1945

további tétel(ek)

Sokác menyecske, 1945

Sokác lányok, 1906

ÉLETRAJZI ADATOK

CSÓK ISTVÁN

Sáregres (Pusztaegres),1865. 02. 13 - Budapest,1961. 02. 01.

Festő. A modern magyar plein-air festészet egyik vezéralakja. 1882-85 között a budapesti Mintarajziskolában tanult Székely Bertalan, Greguss János és Lotz Károly irányításával. 1886-87-ben a müncheni Képzőművészeti Akadémiára járt, ahol Löfftz és Hackl voltak a tanárai. 1887-től a párizsi Julian Akadémián folytatta tanulmányait. Bouguereau és Robert Fleury voltak a mesterei, de nagyobb hatást gyakorolt rá, akár ottani magyar kortársaira, a mindnyájukat körülfogó művészi szellem és ennek konkrét megnyilvánulása Bastien-Lepage és Dagnan Bouveret alkotásaiban. Csókra különösképpen ez utóbbinak a festészete tett láthatóbb benyomást. Ekkor készült a "Krumplihámozók" című alkotása, mely érdekes vegyületét mutatja a müncheni és párizsi hatásoknak. Ezt a művét 1889-ben Párizsban állította ki először, és kitüntetést, mention honorable-t nyert vele. Művészetének korai korszakában népi tárgyú, erőteljes, rajzos jellegű figurális kompozíciókat készített, majd színgazdag népviseletbe öltözött sokác nőket festett, mint például az 1890-ben, Münchenben készült híres alkotása, az "Úrvacsora", azaz az "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" című festménye, melyet a budapesti Műcsarnokban mutatott be, és amellyel a Párizsi Szalonban 1891-ben III. osztályú aranyérmet, 1894-ben az antwerpeni kiállításon első osztályú aranyérmet, az 1900. évi párizsi világkiállításon pedig I. osztályú aranyérmet nyert. A következő, 1891-92. évi téli bemutatón a művésznek "Árvák" című képe hozta meg az általános sikert. A budapesti Műcsarnokban az 1000 forintos társulati díjat nyerte meg vele, az állam megvásárolta, és 1894-ben, Bécsben az osztrák állami nagy aranyérmet kapta meg rá, ugyanez évben Antwerpenben az I. osztályú aranyérmet. Münchenben Csók egy ideig a Hollósy-körrel tartott kapcsolatot, később eltávolodott ettől, s csak az első nagybányai nyár legendás híre és rajongó lelkesedése térítette őt újra Hollósy társaságába. 1895-1896-ban a Dunántúlon festette a színes viseletű sokácokat. 1897-ben elvileg már nagybányainak vallotta magát, és egész nyáron a művésztelepen dolgozott. 1897-ben részt vett a nagybányai festők budapesti kiállításán. Ilyen előzmények után festette élete legnagyobb kompozícióját, a "Báthory Erzsébet"-et, amelyet itthon azonban nem fogadtak kellő megértéssel, és a beígért állami vásárlás is elmaradt. Némileg kárpótolta a művészt, hogy 1897-ben a müncheni nemzetközi kiállításon első osztályú aranyérmet nyert a festménnyel. Ebből a korszakból származó nagy kompozícióit, melyek főleg Nagybányán készültek, a kudarcélménytől vezéreltetve feldarabolta, megsemmisítette (Isten hozzád, szerelmem!, Krisztus és Vénusz-másképp: És szabadíts meg minket a gonosztól). Ezután határozta el, hogy megnősül, és kiköltözik Párizsba. 1903-ban ismét a francia fővárosba ment, életének legboldogabb, ragyogó és harmonikus időszaka volt az itt töltött hét esztendő. A francia impresszionizmushoz hatása alá kerülve (Matisse, Maurice Denis, Van Dongen, Vlaminck, Derain) megfestette a "Műteremsarok" és a "Thámár" című műveit. Az utóbbit 1911-ben a római nemzetközi kiállításon megvásárolta az olasz állam. Olyan nagy sikert aratott, hogy a közoktatásügyi miniszter megvásárolta az Uffizi képtár részére Csók István önarcképét. 1909-ben hazatérve Párizsból Wlassics Tibor portréjával aratott nagy sikert a Műcsarnokban, majd 1917-ben az USA-beli Pittsburgben. Ezért 1911-ben megkapta az állami nagy aranyérmet. 1921-32 között a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanára volt. A nyarakat rendszeresen a Dunántúlon, Tolna és Baranya megyében töltötte, s színgazdag képeivel ő tette általánosan ismertté a sárközi és öcsényi parasztság festői viseletét (Öcsényi keresztelő-1902, Mézevők, Teknővájó cigányok-1903). 1905 nyarától kezdve többnyire Mohács környékén dolgozott. A sokác nők pazar ruházata, a vidék frissessége, ragyogó fényei kifogyhatatlan tárházát jelentették az újabb és újabb festői témáknak. Darázs, ez a jobbára sokácok lakta Dunamenti kis község többször megjelenik képein (Darázsi táj-1905, Darázsi részlet-1907). Legtöbbet 1909 körül időzött itt (A darázsi plébános, Darázsi fejfa, A darázsi plébánosnál). 1925-1931 között festette balatoni tájkép-ciklusát és kislányáról, Züzüről festett több képet (Züzü kakassal,1912), valamint tájképeket, portrékat, csendéletet egybeolvasztó színdús kompozíciókat. Ezen harmadik korszakában, idehaza érte el művészete tetőpontját. Korai realizmusából, részben párizsi hatásra, a posztimpresszionistákhoz közel járó színes dekorativitást fejlesztett ki. A MIÉNK művészcsoport egyik alapító tagja volt. 1920-tól a Szinyei Társaságnak, 1949-től a Magyar Képzőművészek Egyesületének volt az elnöke. Öregkori alkotásai közül, a "Háború és Béke" című triptichonja jelentős (1951). 1948-ban és 1952-ben Kossuth-díjjal, később pedig kiváló művészi címmel tüntették ki. Irodalom: Éber László: Művészeti Lexikon – Győző Andor Kiadása, Budapest, 1930 Művészeti Lexikon – Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 Réti István: A nagybányai művésztelep - Kultúrtrade Kiadó, Budapest, 1994 Dr. Szabó – Kállai: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona - Nyíregyháza, 1997 Művészeti Kislexikon, 1998 Műterem Galéria Aukciós Katalógus, 1999/04